Szoktatok azon gondolkodni, hogy ha az életetek egy film lenne, akkor milyen filmzene szólna a háttérben?
Nekem mostanában rengeteget járt a fejemben (és a fülemben) a But Honestly a Foo Fighters-től, és mindig az a kép villant be, hogy túllendülök valami nagyon szaron, és aztán jön a hatalmas boldogság és harmónia, és én önbizalomtól telten sétálok végig az utcán, ragyogó napfényben, önbizalomtól telve.
Furcsa dolog ez, mert bármennyire is élveztem a valóságban is ezeket a sétákat, a rossz, mint Démoklész kardja, ott lebegett, és lebeg még most is felettem. Nem vidám dolog abban a hitben élni a mindennapjaidat, hogy lehet, azok meg vannak számlálva.
Az onkológia nem egy vidám hely, ebben szerintem mindenki egyetért, akit a "jó" sorsa odarendelt már valaha. Haldoklók, reménykedők, és te próbálsz úgy ülni, tartani magad, hogy Te nem tartozol ide - és közben attól rettegsz, hogy amikor belépsz az ajtón, vajon kivel fogsz szemben állni és az a valaki mit fog mondani. Nézed magad körül a kemósokat, a gégerákosokat, összeakadó tekintetek; hol erő, hol feladás. Egy óra, de az az óra átértékeltet nagyon sok mindent; és ha addig sokszor meg is fordult a fejemben, hogy az élet túl hosszú, túl nehéz, akkor és ott garantáltan ráeszméltem az élet rövidségére, és minden probléma eltörpült. Az ÉLET igenis GYÖNYÖRŰ, csak sokan ezt képtelenek vagyunk meglátni.
Az MR vizsgálatra várva, ahogy hallottam a kiszűrődő zajokat, olyan érzésem volt, mintha egy techno party második harmadában járnék; ugyanazok a zajok, ütemek, és én igyekeztem visszaemlékezni arra, hogy milyen volt a Balaton Sound évekkel ezelőtt. Dzsium tszú, dzsium tszú, és a szar is megállt benne,. Ráfekszem a gépre, és betolnak, mint egy szarkofágba. Borzalmas érzés, hogy ott fekszem, kitámasztva, mozdulatlanul, mintha felravataloznának és csak hallgatom azt a szörnyű zajt, miközben a fejem egy ketrecben van. Sziréna, lézerpuska, techno, elektro-lüktetés - és mindez fülsüketítő hangossággal. Talán ilyen érzés a halál - és esküszöm, néha én sem bírtam eldönteni, hogy most élek vagy halok-e; de az biztos, hogy voltak pillanatok, ahol halálosan rettegtem. (Jobban belegondolva legalább elterelte a figyelmem arról a tényről, hogy akár meg is halhatok.) Aztán eljött egy pont, ahol egyszerűen megállíthatatlanul jöttek a pozitív képek; egy ismerősöm 30. születésnapja, amikor a semmi közepén ünnepeltünk önfeledten, a családom, barátaim, akik aggódnak értem, a húgom, akit csak most kaptam vissza, egy kapcsolat, ami talán (biztosan) más, mint a többi .... belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés - és akkor, ott, a halálfélelem kellős közepén valami hihetetlen melegség öntött el, és már nem éreztem a véremben pumpáló kontrasztanyagot, már nem remegtem, már nem tört bele a fogam a feszültségbe. Ott és akkor megértettem, nekem ÉLNEM kell.
A rák egy alattomos dolog, de aki holisztikusan gondolkodik, az tudja, hogy a rák a lélek betegségéből ered; a sok elnyomott érzelem, az állandó szorongás, sok-sok elfojtás .... és soha nem lehetetlen a gyógyulás, de ahogy ezt az egyik orvos is az eszembe véste; a gyógyuláshoz gyökeres változás kell.
Nekem úgy néz ki szerencsém van, és kaptam egy hatalmas második lehetőséget az élettől; és ÉLEK vele; már tudom, hogy az egészségnél, a boldogságnál, a lelki békénél nincs nagyobb kincs. Mindig is lesznek nehézségek, de mindaddig, amíg magunkkal jóban vagyunk, és kellően vigyázunk a testünkre és a lelkünkre, addig baj nem történhet. Hajlamosak vagyunk az egészséget és a jólétet természetesnek venni; ne akkor ébredjetek rá az ellenkezőjére, amikor már nyakig a szarban ültök; nagyon nehéz ugyanis kikerülni belőle. Menjetek a dolgok elébe!
Éljetek a lehetőségeitekkel! Valósítsátok meg és éljétek meg az álmaitokat! Ne féljetek! Akarjatok és merjetek boldogok lenni! Mozogjatok. Klisé, de a testetek a lélek temploma. Tiszteljétek Magatokat és másokat is! Ápoljátok a lelketeket! Rendszeresen!
Legyetek nagyon egészségesek és boldogok!
